– Tudod, mi nagyon rossz?
– Mi? – kérdez vissza a teljesen más kérdésre minden idők legennivalóbb bepisilője. HIBA!
– Pepisilni, ahogy végigfolyik, elöl-hátul, hosszúnadrág...
– Nekem mondod?!
– Neked, mondom, hiba. Egyszer, mikor kiértünk a kertbe, na akkor, lementem és sss pláne, tisztára még szerencse volt, hogy...
Mosolyog.
– Ja még nem is mondtam... Vagy mondtam?
– Nem tudom. Honnan is tudnám...
[a Jövő]: – Mondtad.
– Persze, osztálykiránduláson, nem tudom, mikor és ráadásul két osztály volt (most olyan részletek következnek, amik csak a könyvbeli verzióra kerültek fel: bónuszrészletrack:) élő pinballt játszottunk Alantossal meg a Miládonovicsékkal. Mu-mu-mu-multiból ez, világosan emlékszem, a kifesztített körkép, üvegkupolában várakoztunk, mint egy rossz scifiben, de egy jólirányzott kaviccsal megrepesztettem anszterünk falát, azt hivém hőstett, de valójában meg se történt talán
és bepisiltem
– Te is, micsoda, hogyan?
– Téren voltunk, mondták, hogy nagyon kell, mondtam, menjenek be a vendéglőbe, kéredzkedjenek, okéoké, menjetek, majd én isss
és akkor bement, nagyon sok volt, teljesen és azt mondtam, lekapcsoltam a villanyt [haszontalan, ronda regény] ööö hát izé kifröccsent, mikor a kezemet megmostam. A hosszúujjú pulcsit csak úgy magam előtt lógatom (szentimen-talista, feketefehér, fiúlány pulcsi, mint a tolltartóm kombó) rendesek voltak, álnokok, van másik
Utolsó kommentek