Akkor tört össze bizony minden. Ott, a szemekben. Soha nem tudhatja az ember, ki is valójában az ügyeletes pszichiátertanonc, akit sürgősségileg kivezényelnek: nosza, mentsd meg, hozd vissza, bírd el, húzd föl.
Az egész nép lehet ez a szerencsétlen. Én látom a szemüket: kannibálként nyúlnak felém, kétségbeesetten; ott pilledek illatozó szívük cSüCskind.
Nem feladat, munka vagyok nekik: ha megvagyok lehet hazamenni, nyugodtan kérdezgetni – ó, nem! Saját önnön tulajdon életük lóg ott zuhanófélben: erősen tartják, küzdenek, átkozódnak: miért, mi a rossebért kell kicseszni velem, miért ilyen nehéz, miért nem vagy képes
és hirtelen minden széttörik
suhan és fej fejek agyak kezek ezer és ezer darabra és a kivonuló Columbo fejében bizony megfordul a dinamit és a pirosról szürkére festett, összekarcolgatott, nyolcadikra járó horrorisztikus lift ajtaja, mint gyilkos ötlete, ugyanekkor a szemet belülről szétzúzza a tébolykalapács hohó vaksi gyerek.
Utolsó kommentek