Anakron

Vártad már biztos a végét nem lesz ennek jóvége biztos kétségbeesésében öli meg magát Balázs méghozzá végső kétségbeesésében.

Örömöm féktelen füttyöm kísért végig az úton kísért végig ezúton értesítek mindenkit hogy hülyék. Féktelen öröm. A gyaloglás. Jó erre jönni. Rá. Jó végigjárni. Az utakat itt. Itthon vagyok.

Még látható és le nem fűrészelt létrafokokon mászom.

Nem kétségbeesésben. Megtettem már ezerszer, leírtam már ezerszer.

Halál. Megoldás.

Nem lét és nem nemlét. Nem is öröklét. Ez oly furcsa. Hogy a tizenévesek például. Romlottak. Büdösök. Vásárlóereji a világrontó kárhozatnak. Mindig.

Az elmúlás miatt kezdtem bele. Az édes fájdalom miatt, ami mellett minden üres kacaj, álboldogság szörnyű förmedvény. És ugyanide jutottam. Elmúlok. Nem leszek. Jó lesz. Jó leszek. Istenem! És ti nem...

De messze van a teteje!

Minden ember fáj. Mindenki. Nem ölhetem meg őket természetesen... izé... irracionális. Ez természetfölötti. A nők. Nem ölelhetem mindet. Természetesen. Széttördelt ez a tudat. Ez a nagy tudat.

Na még egypár.

Szeretni volna jó. Egymásba fonódó kígyók. A távcső, mely önmagába néz. Tükrös liftek éjjeli magányos belseje.

Vigyél fel.

Ó, ha még, vinne még, mehetnék... ez az égig érő paszulylajtorja. Egek ajtója. Mennyek kapuja. Tovább. Nem csak ez. Tudom.

Nem lehet. Ez nem csak egy harminchárom méteres téglakémény. Ez nem. Ó, Pokol tüze! Odalenn égsz, tombolsz, dörgedezel. Hiába. A létrafokokat lefűrészelték. Az emlékművet felrobbantották. A panelokat lebontják. A múltnak kútjait bétemetik.

Ez az igazi halál.

Hiába. Nem jönnek fel ide, utánam. Ugorj a kútba, ugorj már, ember, ugorj, ugorj, ugorj Istenem, miért, mondd, miért vagy ily kegyes, miért vagy ily könyörületes Isten, miért adod meg nekik a lehetőséget, hogy elfelejtsenek tégedet, miért e démonkratizmus? Miért nem sújtasz le, miért? Veregesd hátba Thort, a balhés Thort, adja neked a Mjöllnirt, dörgedezz, zengj, csattanj istennyila, sújts engem legelébb, 33 meg ezerszer 33, a világ közepe, látsz jól, tudom.

Nagyranőttek a bokrok, nem látlak. De érezlek.

Nagyon kedves gyermekem.

Jöjj le, itt szeretet vár.

...igen öcsééém! Az is... a ku... á...

Tesó.

Átszellemült.

Egy kézfogás. Add. Meg. Magad. Gyere.

Szervusz. Üdvözöl. Menj. Ember. Te. Ember. Vidd. Isten üzenetét.

Ne.

De.

Ugye te is. Jössz?

Le?

Le.

Hogyne. Lépj csak. Te rossz ember. Kettőt. Hármat. Magammal sodorhatnálak. Nem teszem.

Fölfele mész, juj, de gyorsan.

Kiáltok. Hallani fogják? Kinyílik a szám? Oda érkezem, látom. Talán már ott is vagyok. Be fogok fúródni, ugye? Itt lesz nyughelyem.

Nem akarok innen. El.

Nem akarok vissza.

Angyalok.

Zuhanás, ölükben.

Újra élek. Valaki meghalt. Valahol. Talán Kaposváron, a Kinizsin.

De nem itt. Élek. Élek! ÉLEK!

Hatalmam az, ami új. A halál adománya. A semmi. A minden.

Az élet.

Új harcos vagyok. Új.

Türelmes.

Folytatom.